Bíró, Melinda (2020) Kelebia formális és informális civil szervezetei mint helyi értékek. Szerepük a település kulturális életében, a hagyományteremtésben és a hagyományápolásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szvitan, Attila (2016) Fertőd és az Esterházyak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lóránt, Zsóka (2015) A szépség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Boglárka (2014) Ifjúsági rétegkultúra a civil szférában - a Wemsical Ifjúsági és Kulturális Egyesület, mint a hip-hop szubkultúra képviselője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Richárd (2014) Kulisszák mögött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajnák, Veronika (2014) A Romániában élő magyarok nemzeti identitásának megóvásáért folytatott küzdelem nyomai napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Dóra (2014) Sisi a modern nő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, László (2014) A cukrászat hazai története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyul, Vivien Adrienn (2014) A magyar borkultúra helyzete az Etyek-Budai Borvidéken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Adrienn (2014) A nem muszlimok élete az iszlám világban a XXI. században. /Egy magyar lány helyzete az arab kultúrában./. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Fanni (2014) Értékek hagyományozása és mediációja családban. Csalási szocializáció a tradicionális társadalmakban és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béni, Ágnes (2013) Család és gyermeknevelés régen és ma. A család szerepének változása a 20. és a 21. századi Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Anita (2013) Kiskunhalas nevezetességei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Marianna (2013) Pásztortársadalom a XXI. századi Hortobágyon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsuzsanna Brigitta (2013) A Trianoni béke és a határon túli magyarok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Tamás (2012) Az anyanyelvi kultúra közvetítése Vajdaságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rab, Evelin (2012) Az elnyomás vallása? avagy mennyire pontosak a muszlim nők helyzetével kapcsolatos információink. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Valaczkai-Rák, Nikolett (2012) Egy európai nő helyzetének változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Facskó, Zsuzsánna (2012) Egy nagyváros kis közösségeinek művelődési színtere: A nemzetiségek háza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Péter (2012) Forgatókönyvírás, a jó forgatöknyv receptje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Száraz, Ágnes (2012) Gyermekek helyzete az Ókorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Fruzsina (2012) Horváth Jenő rendezői munkássága a kultúrpolitika tükrébeen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsebők, Lívia (2012) Magyar gasztronómia a hagyományok és modernitás jegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Zsuzsanna (2012) Nevelés az ókori Görögországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispéter, Csaba (2012) A Zoom to Europe elnevezésű esemény bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Mariann Zsófia (2012) A fiatal tehetségek lehetőségei a szegedi kulturális rendezvényeken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csáki, Nikolett (2012) A magyar gasztronómia története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmatné Király, Gabriella (2012) Érték- és hagyományőrzés Szegeden és környékén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter (2012) A salsa története és mai szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Zsófia Ágnes (2011) „Az élő kultúra” A röszkei Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár élete 1931-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tamara Kriszta (2011) Belső képzések szerepe és fontossága a multinacionális vállalatoknál a szervezeti kultúrában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályfi, Judit (2011) Borkultúra menedzser, kultúraközvetítés a borok világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Majdanics, Hedvig (2011) Elűzve a szülőföldről -esettanulmány a csehszlovák-magyar lakosságcsere elszenvedőiről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrás, Éva (2011) A Kalocsai Érseki Kastély és Főszékesegyházi Könyvtár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Bátyai, Edina (2011) Kulturális fogyasztási szokások a szociológiai felmérések tükrében. Színházmarketing a Szegedi Szabadtéri Játékok működtetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyán, Anna (2011) Magyar kultúrpolitika a két világháború között Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint munkásságának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sejben, Máté (2011) Szeged képzőművészete a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Banka, Ágnes (2011) A kényelem konyhája Az 1950-es évek Amerikájának változásai, ételei és étkezési szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Apjokné Farkas, Ágnes (2011) A teázás kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilaj, Tünde Ágnes (2010) Egy Banda- Egy Hang Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gudmonné Angyal, Orsolya (2010) Szegénység, Gyermekszegénység, Gyermeksorsok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Viktória (2010) A beszélő népviselet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Tibor (2010) A magyar büntetés-végrehajtás "csillaga". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Tímea (2010) A tánc szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Nikoletta (2009) Az ókori Egyiptom kultúrtörténeti hagyatékai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Saxinger, Ágnes (2009) Az ókori Róma gasztronómiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, József Zsolt (2009) Betyár kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária (2009) Divat és életmód az 1950-es években, Amerikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neibort, Anita (2009) Filmművészet Magyarországon a szocializmus idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeitz, Mária (2009) Hajós művelődéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Katalin (2009) Kalocsa népművészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Alíz (2009) Klebelsberg Kunó és a neonacionalizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beregszászi, Lászlóné (2009) Kodály örökség szülővárosában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecser, Dóra (2009) Pusztavacs. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Dóra (2009) Velence a XV.- XVI. században- A velencei kurtizánok világa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsuházy, Zsófia (2009) A franchise hatása a gasztronómiára : Avagy a Fornetti a magyar Mcdonald’s? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mártha, Krisztián (2009) A gyermekvédelmi törvény változásai és hatása az intézményi feladatellátásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ágoston (2009) A magyarországi zsidóság egyenjogúsítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rumi, Tímea Margit (2009) A szarvasi színjátszás története a XIX. századtól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ilicné Farkas, Ágnes (2009) A vajdasági magyarok nemzeti identitásának problémája: Kishegyes (Mali Idos). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ágnes (2008) Az animátor nem rajzfilmeket készít? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Róbert (2008) Az autógyártás, az Opel társaság kialakulása és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Strausz, Gergely (2008) Az egyesületek közösségformáló ereje: RáZenE. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rusz, László (2008) Az elektronikus kommunikáció fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zoltán (2008) Az informatika története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Orsolya (2008) Az írásbeliség fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Enikő (2008) Az ókori egyiptomi írás A hieroglifák története és szerkezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbélyné Budai, Renáta (2008) Az üllési Hármas iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Krisztina (2008) A Bajor Ágost Művelődési Ház hatása Esztergom lakosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisvári, Zsanett (2008) Balaton, a magyar tenger. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sióréti, László (2008) Battonya közművelődésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ecsédi, Edit (2008) A Bernoulli-dinasztia és társadalmi környezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Roland (2008) A Bordányi Amatőr Színjátszó Kör. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Plesovszki, Klára (2008) Csorvási gyerekek élete, játékai 1930-40. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, István (2008) A Csorvási oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Mónika (2008) Dánszentmiklós művelődéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Cecília Mária (2008) Egy régi mesterség lehetőségei napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, István (2008) Egyesület létrehozásának módszertana, egyesületi programszervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földesi, Laura (2008) Emlékpont- Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bokor, József (2008) Jász-Nagykun-Szolnok megye- különösképpen Szolnok város közművelődési rendszerének jelentősége. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Kovács, Diána (2008) Kedvenc szobraim Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíbok, Emőke (2008) Kiskun Múzeum. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazsovics, Judit (2008) Kiskunfélegyháza kulturális fejlődése és oktatásügye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rehákné Müller, Anikó (2008) Kistelek története és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hadi, Gáborné (2008) Kötegyán múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koplányi-Szabados, Szilvia (2008) Lakodalom és esküvő. Múltunk a jelenben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mónika (2008) Lakáskultúra Magyarországon a polgárosodástól a rendszerváltásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Krisztina (2008) Magyarország társadalmi szerkezete a Dualizmusban* A nők társadalmi helyzetének változása az Osztrák-Magyar Monarchiában 1867-1918. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, László (2008) Magyarországi körkép a XX. században, megyénk és varosunk divatja - áttekintés -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pinczés, Zoltán (2008) Matematikai szimbólumok és kulturális jelentőségük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejesné Magyar, Emese (2008) Mezőhegyes lótenyésztésének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csendes, Melinda (2008) „Mindenre van magyarázat” Egy kis babonatörténet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Róbert (2008) Mindszenti Önkéntes Tűzoltó Egyesület története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Mátyásné (2008) Népművelés és kulturális élet Kevermesen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Büky, Beáta (2008) Operett vagy musical? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Marianna (2008) Politika befolyása a magyar szocialista realizmus művészetébe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borzi, Hajnalka (2008) Radnóti Miklós és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kruzslicné Kimpián, Krisztina (2008) Soltis Laios Színház története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tamás (2008) Stílus elemek megjelenése Szeged építészetében a” Nagy Árvíz” után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hell, Balázs (2008) A Szegedi fogadalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Anikó (2008) A Szegedi kick-box története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Istvánné (2008) Szemelvények Tiszaföldvár művelődéstörténetéből: Tiszaföldvár lakosságának közművelődési, művelődési lehetőségei a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Ferenc (2008) Szocializmus és kommunizmus avagy Rákosi és Kádár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Mónika Katalin (2008) Szülőfalum - Pusztaszer története, élete napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőgyényi, Anett (2008) Sándorfalva néptáncai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Mariann (2008) „Tanya az idő bezárult kapuja mögött" Kiskunhalas és környéke, Harkakőtöny. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pólya, Tamás (2008) Tisza Rádió, a fiatalok hullámhosszán! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbélyné Ferenczi, Györgyi (2008) Vadászat kultúrája Magyarországon, a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Valéria (2008) A citera öröksége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Éva (2008) A hatvanas évek divatja Európa nagyvárosaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törteli, Anikó (2008) A kávé, mint a világ itala. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóné Tóth, Katalin (2008) Áldás a cserkészcsapatban /Nagy Mihály parancsnok életének egy fejezete/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Margit (2008) Életmód, divat, társadalmi élet az Osztrák - Magyar Monarchia idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Diána Katalin (2008) A magyar nép öltözködési szokásai a XX. századtól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarászné Bán, Beáta (2008) A magyar népi gyermekjátékok készítése, használata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bácskai, Tamás (2008) A magyar építészet helyzete a Horthy-korszaktól a Rákosi-rendszerig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakusovszki, Tibor (2008) A magyarországi gépjármű oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Renáta (2008) A magyarországi női divat az 1920-30-as években, ahogyan azt az arisztokrácia diktálja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Edina (2008) A népi gyógymódoktól, napjaink gyógyszeriparáig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Restás, Tünde (2008) A nők helyzete Magyarországon a XIX. században - Damjanich Jánosné életének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi, Orsolya (2008) Ásotthalom múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóbé, Zsolt István (2008) A szakrális építészet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Gabriella (2008) A szegedi Városi Múzeum mindennapjai a Szegedi Napló híreiben 1899. szeptember -1908. december. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jenőfi, Katalin (2008) A sárvári Tinódi Gimnázium szerepe a város kulturális életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tőkei, Krisztina (2008) Óvodám Kultúraközvetítő Tevékenysége A „Vasút a Gyermekekért”Alapítvány Dunakeszi Óvodájának sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Réka (2008) A zsidó nő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Felső, Mária Edit (2007) „Aranyalmás az én selyöm keszkenőm...” Érsekcsanád története és kultúrhagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Attila (2007) Az izraelita felekezet megjelenése es helyzetének alakulása Szentesen (1750-1900). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búz, Csaba (2007) Az ütőhangszerek fejlődéstörténete, szerepük a zenében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Viktória (2007) Balatoni borgasztronómia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Nikolett (2007) Borkultúra, a bor helye a kultúrában A bor szerepe, megjelenésé Solt kulturális életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mátyásné (2007) A Békéscsabai Kaszinó-Egylet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Renáta (2007) Bűn és büntetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Bernadett (2007) Divat a Dualizmus kori Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Tiborné (2007) Egészségnevelés, szabadidőtevékenység, sport (Kiskunhalason, a Szűts József Általános iskolában). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matus, Annamária (2007) Erzsébet királyné élete és szokásai, Schönbrunnban és Gödöllőn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Zsolt (2007) A Gyulai Alapfokú Művészeti Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Sándor Tamás (2007) A Gyulai Mogyorossy János Könyvtár története, szerkezete, jelentőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prokai, Zsófia (2007) A Gyöngyösi zsidóság története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Tiborné (2007) A Halas Táncegyüttes története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Andrea (2007) A Hitler-kultusz kialakulása és bukása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matus, László (2007) Kommunikáció az Interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Gyöngyi (2007) Kulturális élet Szabadkán a századfordulót övező évtizedekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Zsuzsanna (2007) Magyar Női Fotográfusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Erzsébet (2007) Mesterségek kialakulása történelmi események tükrében Kiskundorozsmán az I. világháborút követően. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Takács, Edit Edina (2007) MÁV diákotthonok és a vasúthálózat kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szénásiné Tóth, Andrea (2007) „Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány”, avagy, az 1728-as évi szegedi boszorkányper. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, László (2007) Műkedvelő iparosok A kiskunfélegyházi iparos ifjak színjátszó egyletének története 1893-1948. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gurzó, Krisztina (2007) Nemezelés Hagyományok, technikák- régen és ma Készítette:. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkusné Király, Emese (2007) Polgári élet és a színház, avagy mit jelentett a színház és a színjátszás a dualizmus korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajka, Lászlóné (2007) Rock a vasfüggöny mögött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor (2007) A SZESZ bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Nóra (2007) Slachta Margit, Magyarország első női képviselője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádiné Szakái, Irén (2007) Szabadidős tevékenységek kutatása és hatásának vizsgálata Kiskunfélegyházán a Darvas József Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Balázs László (2007) A Szegedi Börtön és Fegyház története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Sprokk, Anikó Andrea (2007) A Szegedi Nemzeti Színház története 1883 - 1944-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pungor, Krisztina (2007) A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadosné Biácsi, Krisztina (2007) Szegvár, mint Csongrád Vármegye székhelye (1776-1878) Csongrád Vármegye létrejötte, a megyegyűlések vándorlása Csongrád Vármegyében (1776-1883). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Szabolcs (2007) Számítógép szerepe a modern könyvkészítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dubecz, Mihályné (2007) Székelykapuk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Ildikó (2007) Sándorfalva Pallavicini-uradalomhoz fűződő kapcsolata, története és fejlődése napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radványi, Judit (2007) Sárrét illetve Szeghalom kulturális élete a II. világháborúig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halla, Zoltán (2007) Temetkezés Kiskunhalason napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Katalin Ibolya (2007) Társas kapcsolatok fejlesztése az alsó tagozatos gyermekeknek szánt programokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mótyán, Gabriella (2007) Tót népszokások Szarvason. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Szilvia (2007) ”VÉGLEGES MEGOLDÁS” - A zsidóság története a két világháború között és a második világháború idején-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Ágnes (2007) A bélyeg és a bélyeggyűjtés múltja, jelene és jövője Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Erzsébet (2007) A ciszterciek hatása a magyar művelődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mónika (2007) A dualizmus „könnyed" oldala. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Judit (2007) A ferencesek hatása a magyar művelődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Matesz, Zsuzsanna (2007) A forint régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ágnes (2007) A kiskunhalasi Úri Kaszinó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báló, Barbara Zsanett (2007) A kiszombori körtemplom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábomé Deme, Gertrúd (2007) „A képzőművészet helye és szerepe Üllés közművelődési életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sántáné Zsótér, Katalin Klára (2007) A külföldi kultúrák hatásai a magyar ünnepekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkesné Hajdú, Krisztina (2007) Állami anyakönyvezés 1895-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Erzsébet (2007) A ló ihlette kultúránkat? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Lilla Erika (2007) A magyar szecesszió és Rippl-Rónai József jelentősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombory, Dávid (2007) A magyar és a tágabb értelemben vett európai gasztronómia kultúra összefonódása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Ferenc (2007) A modern kultúra meghatározó szereplői - a virtuális játékpiac. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ladóczki, István (2007) Ünnepeink Lakodalmas szokások Apám a vőfély. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szekér, Zsuzsa (2007) A népi kultúra hatása a századfordulón (19-20. század). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haskó, Edit (2007) A népművészet jelentősége a festészetben a gödöllői művészteleptől az avantgárdig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wolf, Júlia (2007) A nő ábrázolása a XX. század eleji Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Renáta (2007) A politika hatása a magyar filmművészetre, avagy a Rákosi korszak sematizmusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Utasi, Krisztina (2007) A püthagoreusok kora és zeneelmélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2007) A püthagoreusok kultúrája és számelméletük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Szabolcs (2007) A rádiózás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Reáné Egri, Tímea (2007) A szegedi Nagyárvíz és újjáépítés az 1879. évi katasztrófája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Csaba (2007) A szegedi Várbörtöntől a Csillagig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnar, Ilona (2007) A szegedi iparoktatás története a Tápai Antal Szakközép- és Szakiskola tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovics, Milán (2007) A szegedi judo története és az ifjúságra gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2007) A szegedi könyvünnep első tizenöt éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puljer, Balázs (2007) A szegedi nagyárvíz és „fogadalom” története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Pál (2007) A tavaszi hadjáratot követő időszak, a komáromi és szegedi csapatösszevonások, és azok következményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Csáky, Edina (2007) A tradicionális hastánc múltja, jelene, jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Ágnes (2007) A tánc és a divat változásának áttekintése a XIX. századtól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenge, Ferencné (2007) A vadászati szolgáltatás és fejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gilicze, László (2007) A versenytánc története, kialakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gubovics, Melinda Katalin (2007) A zománcművészet története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czinege, Angéla (2006) Adalékok a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Történeti tárának az 1944-es évi működéséről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hunfalvi, Mária (2006) Ave Caesar, morituri te salutant! Üdvöz légy, Caesar, a halni készülők köszöntenek! BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Márta Rozália (2006) Az internet csatornái - internetes kommunikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schüszler, Annamária (2006) Az ötvenes-hatvanas évek divattörténete Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turczel, Gábor (2006) Befolyásolás és meggyőzés, avagy a manipuláció művészete a reklámokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Zoltán (2006) Bethlen Gábor török diplomáciai kapcsolatai (1613-1618). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Batki, Erika Éva (2006) Boldog békeidők Budapestje a polgárosodó Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Gabriella (2006) Budapesti kávéház mint a közélet színtere a XX. század elején, Japán irodalmi kávéház. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ivó, Lajos (2006) Bátya oktatástörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Ferenc (2006) Bőrdíszművek : a tetoválásokról (majdnem) minden, amit tudni kell. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodi, József (2006) A Csongrádi Művésztelep közművelődési vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnay, Dolly (2006) Európa művészettörténete és Magyarország kastélyépítészete a klasszicizmus idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Anikó (2006) Eötvös József munkássága, mint vallási- és közoktatásügyi miniszter. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ludmann, Antal (2006) Ferenc József Tudományegyetem Szegedre költözésének körülményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ibolya (2006) Földeák művelődéstörténete 1846-tól 1945-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Doktor, László (2006) A Halas Táncegyüttes története, szervezete, hatása a fiatalok szemléletére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Csaba (2006) Hódmezővásárhelyi olvasókörök története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeigersmidt, Laura (2006) Klebelsberg Kuno munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Katalin (2006) Klebelsberg Kuno oktatáspolitikája : Szeged és környéke népiskolafejlesztésiprogramja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Jenőné (2006) Klebelsberg Kuno, a gondolkodó miniszter. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Attila (2006) Kultúrák, hősök, ideálok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Szilvia (2006) Kunadacs története, kulturális élete a XX. század második felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Hazai, Márta (2006) Lőw Lipót szegedi munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Zoltán (2006) A Madách Színház arculatváltása avagy Hogyan lesz egy prózai színházból "musicalszínház". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Georgina (2006) A Magyar Hírmondó. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Erzsébet (2006) Magyarország kiemelkedő művészeti korszakai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Melich, Krisztina (2006) Magyarország középkori hiedelemrendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferkovics, János Jakab (2006) Magyarországi cigányok élete a második világháborúig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyánné Marton, Ilona (2006) Mindszenti népszokások, hagyományok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gelczné Gombos, Ágnes (2006) Nemzeti kincseink, a magyar kutyafajták. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Ottó (2006) Népi hagyományok, elemek a mai esküvői szertartásokban Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ágnes (2006) Orosháza művelődéstörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iványi, Aurél (2006) A Rózsaünnep bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Fanni (2006) Steril társadalmak jövőképe és realitása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tuskó, Judit (2006) Szeged szállodái a századfordulón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siket, Zoltánné (2006) Szeged története a XIX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csenki, Laura Csilla (2006) A Szegedi Nemzeti Színház megalakulásának és fennállásának története a XIX. század végétől a II. világháború befejeződéséig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyapáti, Eszter (2006) Szvetnik Joachim élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Csaba (2006) Termelőszövetkezet a felemelkedésért, a művelődésért. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Ágnes (2006) A Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola története : Küzdelem a létért, avagy "Kitartás a siker titka". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőw, Hajnalka (2006) Tömegek művészetének szerkezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2006) Zsidóság az Osztrák-Magyar Monarchiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina (2006) A bor kultúrája, jelentősége, társadalmi szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentjobbi, Edina (2006) A buddhizmus, mint világvallás bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, András (2006) A falum története kezdetektől a XXI. századig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sajtos Szűcs, János (2006) A gépjárműfejlődés története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Gábor (2006) A határőrség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sutka, Norbert (2006) Újszentiván története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Grundic, Erika (2006) A kereskedelmi rádiózás a "hőskortól" napjainkig : A szegedi kereskedelmi rádiózás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Meiszter, Gábor (2006) A kick-box hazai története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Sándor (2006) Élet az ásotthalmi tanyasi iskolákon megalakulásuktól megszűnésükig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Irén (2006) A magyar gasztronómiai kultúra a néprajzban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Norbert (2006) A magyar katonazene története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsubori, László (2006) A magyar nép útja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patakfalvi, Krisztina (2006) A magyar népi táncházak kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kászián, Bernadett (2006) A magyar népoktatás alakulása Eötvöstől Hómanig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Norbert Gábor (2006) A motorkerékpár története, a magyarországi motorkerékpár-gyártás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bobkó, Anna (2006) Érdekességek a divat történetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rabiné Békés, Hajnalka (2006) A selmecbányái akadémia diákhagyományai, és azok őrzése napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Ágnes (2006) A szegedi zsidóság a polgárosodás korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Csaba (2006) A számítógép története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Béla Tamásné (2006) A sándorfalvi Budai Sándor citerazenekar. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Balázs (2006) A tetoválás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Melinda (2006) A zene mint a humán kommunikáció sajátos megnyilatkozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forrai, Erika (2006) A zsidó vallás bemutatása kialakulásának kezdetétől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dandé, Henrietta (2005) Alföldi tájak hagyományos ételei, étkezési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zita (2005) Amiről a sziklarajzok mesélnek. A napjainkig tartó ősi művészet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadkainé Cs., Szilvia (2005) Antoni Gaudi életútja, alkotásai, munkásságát befolyásoló tényezők, hatása az utókorra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidács, Tamás (2005) Az 1920-as évek oktatáspolitikája- Klebelsberg Kuno népiskola-építési programja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Mónika Júlia (2005) Az MTV Rt. szegedi stúdiójában készülő nemzetiségi műsorok fejlődéstörténete, távlatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Burkus, Anita (2005) Az alföldi vasút története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Anikó (2005) Az arab kultúra és az iszlám. (Az iszlám hatása napjainkban). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Gábor (2005) Az aszú története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aradi, Ferenc (2005) Az autó története és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Zsolt (2005) Az eredendő bűn: Trianon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ignéczi, Ildikó (2005) Az iszlám vallás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczy, Sándor (2005) Az iszlám vallás kialakulása és fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Debreceni, Dóra (2005) Az írás kialakulása és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wágenhoffer, Mariann (2005) Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark megalakulásának és a Feszty-körkép keletkezésének és megőrzésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kandó, Tamás (2005) Az újkori olimpiák története és válságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszágh, Anikó (2005) Becse helytörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Skoperda, Krisztián (2005) Bethlen István és az olasz orientáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurkóné Vetró, Erika (2005) Boszorkányság a népi hiedelemvilágban hajdan és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vojnitsné Katona, Erika (2005) A Budai Vár. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Zsuzsa (2005) Divat Európában a két világháború között és azt követően, az 1950-es évek végéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrik, Andrea (2005) Dél-Balaton kulturális élete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám-Tandariné Bata, Anikó (2005) Eötvös József és Trefort Ágoston kultúrpolitikai tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batki, Rita (2005) A Fekete-ház kiállításai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Lászlóné (2005) A Füsti megszületése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Endrédi, Orsolya (2005) Galíciai mítoszok, regék, legendák és népszokások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Györgyné (2005) Gasztronómiai időutazás Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fatter, Anett (2005) Hajós község művelődése a második világháború után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baróczi, Imre (2005) Hollókő a világörökség része. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Judit (2005) Hollókő tájjellegének óvása és a hagyományok ápolása, az örökségmegtartó feladatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Balázs, Zsuzsanna (2005) Hétköznapok Vénuszai. A Tornyai János Múzeum új állandó régészeti kiállításának közművelődési hasznosítási terve 2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubucz, Szilvia (2005) Híres magyarok a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Volford, Gábor (2005) Iszlám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Raisz, Réka (2005) Jazz a XX-XXI. század fordulóján. Generációnk és a jazz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Gabriella (2005) Jeles napok, ünnepek és a hozzá tartozó szokások, hiedelmek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Andrea (2005) Jellegzetes színházi műfajok (népszínmű, operett) és színészegyéniségek 1890-1914-ig Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Evanics, István (2005) Klebelsberg Kuno oktatáspolitikai programja az 1920-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerlovics, Gyöngyvér (2005) Korokkal dacolva- vajdasági magyarok. A szabadkai magyarok kultúrtörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bokros, Zoltán (2005) Kultúra és politika. Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikai tevékenységének elemző bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csízi, Andrea (2005) Kultúrpolitika az 1920-as, '30-as években. Hóman Bálint élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csenger, Enikő (2005) Kunbaja község története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (2005) Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Déry Tibor művének színrevitele a Szolnoki Szigligeti Színházban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Emese (2005) Középkor rejtélye. A boszorkányok titokzatos élete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némedi-Varga, Nóra (2005) Legnagyobb keresztény vallási ünnepeink története, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Éva (2005) Magyar iskolarendszer fejlődése a kiegyezéstől a kilencvenes évekig bezárólag. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baracsi, István (2005) Magyar népi hangszerek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Százi, Norbert (2005) Magyarok a kalandozások korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Ditta (2005) Magyarország gasztronómiatörténete a reneszánszkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halászné Dénuel, Andrea (2005) a Mágia élt, él és élni fog... avagy a XXI. században is létjogosultsága van a misztikának (Fejezetek a Mágia történetéből). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Szilvia (2005) A Nagykunság története és kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Száka, Imre (2005) Németek az országban, és a Völgységben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Varga, Erzsébet (2005) Postaoktatás Kisteleken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Erika (2005) Rendőrség története a XIX. századig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Aliz (2005) Szabó Zoltán parasztságszemléletének elemzése szociográfiai munkái alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Klára (2005) Szeged kulturális fellendülése Klebelsberg programja mentén az 1920-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp István, Bálintné (2005) A Szeged környéki szerb népszokások és hagyományok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gondán, Eszter (2005) A Szegedi Tudományegyetem korai története 1918-1922. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztina (2005) A Szent István nap ünneplése Horthy korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Edit (2005) Szocialista realizmus a képzőművészetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Tímea (2005) Szolnok város kulturális élete a második világháborútól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Borbás, Edina (2005) Színház ma (A mai Nemzeti Színház). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fátyolné Ménesi, Ildikó (2005) Szülőfalum- Baks története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Krisztina (2005) A Sóshalmi Olvasókör 120 éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ótott-Kovács, Józsefné (2005) Tanyai iskolák története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hermanusz, Katalin (2005) Tisza Kálmán-féle területrendezési törvény. (1876. XXXIII. tvc. a némely törvényhatóság területének rendezéséről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Róbert (2005) Tutanhamon a gyermekfáraó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyicsné Molnár, Zsuzsanna (2005) Társadalmi élet, hétköznapi kultúra a szocializmusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Nikolett (2005) Vallási irányzatok és kultuszok sokszínűségei Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Franczia, Zoltán (2005) Vallásos étkezési szokások, a Bibliai időktől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csák, Tímea (2005) Vásárhelyi fazekasság története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Miklósné (2005) A balassagyarmati autonóm orthodox izraelita hitközség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bieber, Adrienn (2005) Óbuda kulturális életének egyik jelentős színtere- Az óbudai művelődési központ múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Erika (2005) A buddhizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bódiné Gyenes, Valentina (2005) A bánáti szerbek története és kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálnik, András (2005) A citera tegnap és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Janiné Tihanyi, Erna (2005) A cserkészmozgalom kialakulása és nevelési céljai Magyarországon 1910-1948 között és a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lugossy, Zsuzsanna (2005) A céhes élet és egy mesterség átörökítésének példája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tőke, Nikolett (2005) A divat változásai a XIX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tibor (2005) A falusi turizmus jövője a hagyományőrzés jegyében a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsi, Tiborné (2005) A férfias nő megjelenése az 1920-as 30-as években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2005) A föld nemzeti kincs, térképkészítés- földadókataszter- telekkönyv; az egységes földügyi szakigazgatás története napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hőzsőné Kapornaki, Kinga (2005) A fürdőzés kultúrája- A kezdetektől napjainkig-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Sándor (2005) A gyulai Várszínház, a gyulai vár történelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Balázs (2005) A jugoszláv utódállamok kulturális rétegződése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődiné Rácz, Andrea (2005) A kiegyezés megítélése Kossuth Lajos és Deák Ferenc írásain keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanfi-Horváth, Márta (2005) A kávéházak, mint a közélet színterei Budapesten a századforduló idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, István (2005) A környezet és minőségkultúra fejlesztési lehetőségei napjaikban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Anikó (2005) Élet-halál-(őrület). Egy méltánytalanul elhanyagolt Radnóti-versről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidácsné Kőfalvi, Zsuzsanna (2005) Életmód a középkori Magyarországon. Mátyás udvara, a reneszánsz korszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyivánné Csúcs, Erika (2005) Öltözködés története az ókortól a trianoni Magyarországig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartáné Béres, Szilvia (2005) Öltözködéskultúra, divat alakulása Magyarországon az ókortól az 1970-es évekig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szailerné Hegedűs, Noémi Eszter (2005) A magyar divat függősége a nemzetközi trendektől a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pernye, Attila Z. (2005) A magyar film a kezdetektől 1945-ig. Filmtörténeti érdekességek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Nikolett (2005) A magyar némafilm története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartschné Dalmády, Éva (2005) A magyar repülés története a szegedi reptér múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csúzné Lehóczki, Gizella (2005) A magyar állami anyakönyvvezetés története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Farkas, Katalin (2005) " nem Istentül van ezen nagy szárazság, hanem Törökországra adták el az esőt a boszorkányok". Boszorkányperek Szegeden a XVIII. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Gabriella (2005) A női divat alakulása az Osztrák-Magyar Monarchiában 1898-1918 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Ágnes (2005) A női öltözködés alakulása 1890-1920. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Telenkainé Nagy, Krisztina (2005) A pr kialakulásának és a belső kommunikáció szerkezetének rövid bemutatása- A Lombard Rt. belső kommunikációs rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oszlánczi, Katalin (2005) A pusztai emberek művészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Papp, Ildikó (2005) Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patik, Zsuzsanna (2005) A reneszánsz kori öltözködés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pajkó, Edit (2005) A szegedi Móra Ferenc Múzeum, mint közművelődési intézmény múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozmáné Borbély, Edit (2005) A szegedi Nemzeti Színház története a XX. század küszöbén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dianoczki, Tünde (2005) A szegedi dóm. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dusha, Iringó Zsófia (2005) A szegedi fotográfia első évtizedei. A fotográfia társadalmi hasznossága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tápainé Keresztes, Judit (2005) A szegedi kultúrpalota élete Móra Ferenc igazgatósága alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Lilla (2005) A szemüveg világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Tünde (2005) A századforduló építászete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Eszter (2005) A teleházak kialakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Pál (2005) A természetes fürdőhelyek, mint a környezetkultúra színterei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dénuel, Zsanett (2005) A természetes gyógyítás- "Vissza a természethez!". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Futóné Gál, Katalin (2005) A vasúti közlekedés kialakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Senic, Éva (2005) A városi középosztály étkezési kultúrája a századforduló Magyarországán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karakó, Edina (2005) A zsidó kultúra hagyományai: a szegedi zsinagógák ( Az Új zsinagóga története). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapás, Tamás (2005) A zsidóság helyzete az Osztrák-Magyar Monarchia idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Melinda (2004) Algyő fejlődésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mónika (2004) Algyő közművelődésének tíz éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tolcsvai Nagy, Glória Anna (2004) Arculatváltás a Millenárison. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczkiné Czinege, Éva (2004) Az 1920-as évek Magyarországának kulturális reformprogramja- Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Gábor (2004) Az alföldi Oxford (Kner Izidor nyomdájának története). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kordás, Andor (2004) Az autózás története a 20. század első felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Csilla Noémi (2004) Az emberi arc gesztusai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsolt Csanád (2004) Az ókori Egyiptom művészetén keresztül a képi és írásos emlékek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Masa, Tibor (2004) Az üveg története, az erdélyi üvegművesség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina Judit (2004) Budapest a két világháború között (1918-1941). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Gergely (2004) Búvárkodás a történelemben ( Az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának története). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Viski, Erika (2004) Divat a dualizmus idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Angéla (2004) Divat- viselet, öltözködés- 1850-1970-es évekig Magyarországon és Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdeiné Nyemcsok, Zsuzsanna (2004) Divattörténet a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Marcell (2004) Egy nagyvállalat szerepe a kulturális, művelődési intézmények, egyesületek fenntartásában, működtetésében (vállalati mecenatúra). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Beatrix (2004) Egy népművészeti kisvállalkozás lehetőségei napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2004) Egészségügyi sajtóreferálás a 19. század első felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patik, Krisztina (2004) Eötvös és a zsidó emancipáció. Báró Eötvös József: A zsidók emancipációja című esszéjének elemző bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, István (2004) Fejezetek a magyar sporttörténetből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Olga (2004) A "First European Conference on application of femtosecond lasers in materials science" tudományos konferencia megszervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Gáborné (2004) Gróf Klebelsberg Kuno munkássága és Szeged kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaszkó, Adrienn (2004) Gróf Klebelsberg Kunó oktatáspolitikája az 1920-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komondi, Csabáné (2004) Gróf Klebelsberg Kunó tudománypolitikája- A gyűjteményegyetem-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapornaki, Pálné (2004) Hajdúszoboszló kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ternyák, Anita (2004) A Halas táncegyesület. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baricz, Anna (2004) Hol volt, hol nem volt Rókuson egy iskola.... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Mariann (2004) A Holló László Képzőművész Kör 50 éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Andrea (2004) Ifjúság és könnyűzene a Kádár-rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darók, József (2004) "Itt nem elég, ha magyar vagy..." Magyarok szerepe a világ filmművészetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Ágnes (2004) Jelentősebb közgyűjtemények Gyulán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Zoltán (2004) A Kalot története 1935-1946. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simai, Boglárka (2004) Klebelsberg Kuno munkássága és eszméi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Mátyás (2004) Klebelsberg Kuno oktatáspolitikai hatása Szegedre és a környező tanyavilágra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
T. Molnár, Gizella (2004) Klebelsberg Kuno, a tudománypolitikus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ótott- K., Zsuzsanna (2004) Klebelsberg az óvoda építő ( A szegedi klebelsbergtelepi óvoda történetének feldolgozása). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Ágnes (2004) Kulturális szokások és hagyományőrzés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gondi, Klára (2004) Kultúrtörténeti morzsák a "Napsugaras Házak" mögött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feuerbach, Szabolcs (2004) Közállapotok Szegeden 1919-1920. (A szegedi Új Nemzedék, egy jobboldali újság tükrében). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rohoska, Rita (2004) "Közösségi művelődés". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Rózsa (2004) Lőkösháza település története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsófia (2004) Madzagfalvi napok- Madzagfalvi hagyományok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csomor, Gábor (2004) A Magyar Katolikus Egyház és a Magyar Állam viszonya 1945-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Geráné Csenki, Orsolya Márta (2004) A Magyar Katolikus egyház története 1890-1950 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Tamás Árpád (2004) Magyarok Dél-Amerikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Zsolt (2004) Makó oktatási és kulturális fejlődése a dualista időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Roland (2004) Makó város és a hagymások története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Noémi (2004) Mohács helytörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Ferenc Csaba (2004) Múzeumok és kiállítások kultúraközvetítő szerepe (A bajai halászati kiállítások születése). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Lászlóné (2004) Nagyszénás közművelődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztina (2004) Népi mozgalom társadalom átalakítására tett kísérlete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gyöngyi (2004) Népoktatás Klebelsberg Kuno idejében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Zsuzsa (2004) Politika és Divat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czank, Orsolya Réka (2004) Reformeszmék kibontakozása és hatása Magyarországon a XIX. század első felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovrig, Johanna (2004) Rúnamágia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baricsa, Ildikó (2004) Szeged-Dóm tér: Szeged fogadalma indította útjára a Dóm tér fejlődését. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsi, Tímea (2004) A Szegedi Ifjúsági Ház fiataloknak szóló programja és annak intézményi háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Irén (2004) "A Szegedi Szabadtéri Játékok története". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markóthné Táborosi, Beáta (2004) Szolnok: Damjanich János Múzeum. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Sándor (2004) Színházak és zenei élet intézményrendszerének kiépülése Magyarországon a kiegyezéstől az I. világháborúig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Péter (2004) Szól a rádió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Huszta, Brigitta (2004) Szőreg népi szokásrendje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Péter (2004) A Thorma János Múzeum története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyivánné Simon, Andrea (2004) Társadalmi élet, szokások, divat- mindennapi kultúra- A húszas, harmincas években Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Tamás (2004) Társadalmi élet, szokások, divat- mindennapi kultúra- a 20-as, 30-as években Magyarországon. A parasztság helyzete, szerepe a társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fürtönné Puskás, Ágnes (2004) Társadalmi élet, szokások, divat- mindennapi kultúra- a húszas, harmincas években Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Puskásné Illanicz, Dóra (2004) Téma: A pilisi községi könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Mihály (2004) Tótkomlós kulturális élete a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krémer, Henrietta (2004) Viselkedéskultúra az uniós Magyarországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Miklós (2004) Zsana iskolarendszerének múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bertényi, András (2004) A budapesti munkásság a Bethlen-konszolidáció idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2004) A buddhizmus és a pránanadi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrogi, Klára (2004) A divat története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Etelka (2004) A divat története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Zsolt (2004) A dualizmus kultúrpolitikája. A liberális korszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mike, Sándorné (2004) A gyermekvédelem története Csongrád megyében az 1952-es évektől. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Andrea (2004) A gödöllői Barokk Színház. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Éva (2004) A hódmezővásárhelyi faszínház története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mozsár, Zsuzsanna (2004) A kis nagyember: Kabos Gyula. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Albrecht, Melinda (2004) A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület- avagy milyen szerepet tölt be egy kulturális egyesület a ma Magyarországának társadalmában? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Gábor (2004) A kiskunhalasi sajtó helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Ildikó (2004) A kultúra teremtő és szervező Széchényi család. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bányász, István (2004) A két világháború közötti falu Magyarországon Fekete István regényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsubori, Zsolt (2004) A magyar olimpiai mozgalom a 19-20. század fordulóján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Norbert (2004) A magyar rendőrség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs-Biténé Gasztány, Erika (2004) A magyar vasúti szakoktatás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyucha, Csaba (2004) A mozgókép története Békéscsabán a kezdetektől az államosításig (1896-1949). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dömösiné Pataki, Zita (2004) A múlt és a jelen Soltvadkertje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárai, Erzsébet (2004) A nagymágocsi kastély és lakói. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Csilla (2004) A nyelvújítás harcai Magyarországon a 18-19. század fordulóján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Szabó, Katalin (2004) A népfőiskolai mozgalom története. Népfőiskola a XXI. században. A Lakitelek Népfőiskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Krisztina (2004) A paksi civil szervezetek története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Renáta Helga (2004) A pálosszentkúti kegyhely múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Attila (2004) A pártállam egyházellenes politikája a szovjetizált Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Balázs, Anikó (2004) Értékmentés a Magyar Televízió Rt. archívumában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Judit (2004) A szegedi Hősök Kapuja és az Aba-Novák Freskók története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Beáta (2004) "A szegedi Hősök kapuja". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Attila (2004) A szegedi piarista gimnázium 1948-as államosítása és az azt megelőző évek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Márta Edit (2004) A századforduló divattörténete. Életmódreform, divatforradalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ildikó (2004) A televíziózás kialakulása és fejlődése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törteli, Imre (2004) A tűzoltóság története Kiskunhalason. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Lívia (2004) A zsidó hitélet szerinti eljegyzés, esküvő. Kultúrtörténeti betekintés a zsidó hagyományok egyikébe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Éva (2004) A zsidóság helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nehiba, Noémi (2003) A 18-19. század szalonkultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Kinga Melinda (2003) Arad kulturális élete a századfordulótól 1945-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2003) Az 1728-as szegedi boszorkányper. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Engi, Ágnes (2003) Az egyházak és az állam viszonyának alakulása Magyarországon 1867-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfár, Renáta (2003) Az egyházi nevelés elleni ideológiai harc 1947-1953 : a vallásoktatás visszaszorítása a középiskolákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Singer, Éva (2003) Az eleki német nemzetiség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olach, Zsuzsanna (2003) Az oszmán iskolarendszer és megjelenése a hódoltságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ternainé Kiss, Györgyi (2003) Az írás kifejlődése, a könyv, a könyvnyomtatás kialakulásának lépései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Szilvia (2003) Battonya templomai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Adrienn (2003) A Dóm tér és a Szegedi Szabadtéri Játékok története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Irén (2003) Falusi turizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Gabriella (2003) Fejezetek az emberi kommunikáció történetéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Hajnalka (2003) Freskó az árkád alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erni, Zsoltné (2003) Gyopárosfürdő története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmárné Hábán, Ildikó (2003) Hitvilág. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyárfás, Ágnes (2003) Hóman Bálint. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ádók, István (2003) A Kelemen-kultúra ápolása Csanádpalotán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Andrea (2003) Klebelsberg Kunó az iskolaépítő avagy bepillantás a szentesi külterületi iskolák történetébe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muntyán, Erika (2003) Kétegyházi románok népi hagyományai, táncos szokásai és a Buha házaspár szerepe a hagyományok átörökítésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, József Gábor (2003) "Lámpások" : népoktatás és néptanítók Monostor és Bugac pusztán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hofman, Edmond (2003) Német nemzetiségi problémák 1945 után és napjainkban. Asszimiláció és identitásvesztés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anett (2003) Olvasókörök Gyulán 1867-1937. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Cecília (2003) Shakespeare színháza a XVI. században és ma a szegedi teátrum színpadán (A 2001-es Szentivánéji álom bemutató kapcsán). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takó, Nikoletta (2003) A Szeged I. posta épületének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Ildikó (2003) Szeged művelődéstörténetéről 1867-1945 közötti időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadászné Kiss, Barbara (2003) A Szegedi Ifjúsági Napok története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szokolai, Anikó (2003) A Szegedi Móra Ferenc Múzeum története a XX. század küszöbén (alapítástól az 1950-es évekig). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Annus, Edit (2003) A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvármé Kátai, Henriett (2003) A Szolnoki Szigligeti Színház története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lelkes, Béla (2003) A Szőregi I. Számú Napköziotthonos Óvoda története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Alexandra (2003) Tanyai iskolák kialakulása és működése a komlósi úti külső- és belső iskola példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Orsolya (2003) Tiszakécske kulturális múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódiné Ocskó, Ildikó (2003) Táltosok világa : sámánizmus a kereszténység felvételét megelőző magyar hitvilágban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Ferencné (2003) A bálok kialakulása és virágkora a polgárosodó Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Susánszky, Anna (2003) A békéscsabai színjátszás története 1944-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bela, Alexandra (2003) A gyomai Kner Nyomda története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Zoltán Tamás (2003) A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium története 1948-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Széll, Katalin (2003) A húsvéti ünnepkör. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kómár, Mátyás (2003) A jezsuita rend Magyarországon és az erdélyi misszió a XVI. század második felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dezső, Dóra (2003) A kisvárosi fényképész : Sáray Szabó Albert élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztury, János (2003) A kiszombori rotunda és a mezőkopáncsi templom építésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mező, Borbála (2003) A kultúra szerepe a magyar mint idegen nyelv oktatásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogár, Eszter (2003) Államosított kultúra Magyarországon az 50-es években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kláben, Gyula (2003) A magyar sörfőzés története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Erzsébet (2003) A magyarországi kékfestés múltja és jelene, a pápai kékfestő múzeum bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasdy, Attila (2003) A motorkerékpár története és fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, János (2003) A művelődési intézményrendszer utolsó harminc éve, jelene és fejlődésének iránya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szuh, Éva (2003) Ünnepek a Rákosi-korszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Szilvia (2003) A nő és a tudás : női törekvések a 19. században Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koréh, Katalin (2003) A nők helyzete a reneszánsz kori Itáliában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Edina (2003) A politika jelentkezése a középiskolás tankönyvekben 1900-1950 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágota, Gyöngyi (2003) A sajtót befolyásoló tényezők változása a XX. században Magyarországon - A bulvársajtó. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Károly (2003) A szegedi zsidóság a polgárosodás útján 1867-1945. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ildikó (2003) A személyi kultusz bemutatása a szórakoztató - propaganda filmekben avagy "Dalolva szép az élet". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsolt (2003) A számítógép magyarországi története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Mónika (2003) A tázlári belterületi iskolák története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gálik, Adrienn (2003) A téli és tavaszi ünnepkör hagyományai a Jászságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Zoltán (2002) Az újságíró és könyvtáros Mátray Gábor. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berkiné Bernát, Éva (2002) Csongrád a múlt tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ildikó (2002) Gróf Klebelsberg Kuno népiskolai reformja Szegeden és környékén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Szabolcsné (2002) Horthy és a kultusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsolt (2002) Kiszombor és iskolájának története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baliné Czene, Mária (2002) Mórahalom és Ásotthalom tanyai iskoláinak története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Csilla (2002) Olasz kulturális kapcsolatok Báthory Zsigmond udvarában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Erika (2002) A kiskunhalasi Halas Televízió első évtizedének története (1992-2002). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csempesz, Károly (2001) Az erdélyi könyvgyűjtés könyvnyomtatás évszázadai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóta, Richárd (2001) Csángók a sodró időben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Judit (2001) Eötvös József életműve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nóra (2001) Felsőoktatási reformtörekvések Klebelsberg Kuno minisztersége idején (1922-1931). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyapjasné Török, Edit (2001) A Feszty-körkép múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Dóra (2001) Gondolatok gróf Klebelsberg Kunóról a XX. századi oktatásügy egyik reformeréről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hesszenberger, Szilvia (2001) Görcsönydoboka bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczkiné Oravecz, Dr. Erzsébet (2001) Huszárvágás : a Nádasdy-huszárezred története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Nóra (2001) A KPVDSZ 25 éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Szilvia (2001) Kecel néprajza : öltözködés, viselet, ételek, étkezés a századfordulótól az 1980-as évekig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Ferenc (2001) Kiszombor története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Katalin (2001) Lakberendezési szokások a századfordulótól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, László (2001) Magyarország borkultúrája : borfogyasztási szokások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Versitsné Orbán, Erika (2001) Magyarország egyházi és világi élete Szent István korától a XIII. századig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szegfű, Katalin (2001) Misszió az elektronikus médiában : egyházi és vallási műsorok a televíziókban és a rádiókban az ezredfordulón Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Katalin (2001) ...Nem ihatok másból, csak tiszta forrásból... : Az ősi tudás átöröklése a magyar népköltészetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Judit (2001) Nemzetképünk alakulása az uralkodó politikai ideológiában 1919-1939-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Brigitta (2001) A Szegedi Nemzeti Színház története a XX. század küszöbén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pór, Anett (2001) Szomorú vasárnap avagy egy dal szerzőjének története a valóságban és színpadon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pánics, Ferenc (2001) Tanulmány a békéscsabai jaminai téglagyár munkásainak hetvenes évekbeli műveltségi szintjéről egy korabeli felmérés, valamint a Kulich Gyula művelődési házban folyó kulturális munka alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Gabriella (2001) Tanítási dráma és színházi nevelés Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőcs, Szilvia (2001) Tevel község német nemzetiségének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kenéz, Imre (2001) Tálasok, cserepesek, gölöncsérek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Andrea (2001) Több mint fél évszázad a Honvéddal (művészettörténeti esszé és interjúk, kiegészítő dokumentumokkal). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pocskai, István (2001) Zákányszék település közművelődésének kulturális életének alakulása a rendszerváltás utáni időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Járosi, Tímea (2001) A budai fürdők élete a török hódoltság idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Karolina (2001) A budapesti kávéházak története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mitykó, Ildikó (2001) A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium fejlődésének és szerkezeti változásainak története a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyesi, Judit (2001) A családtervezés története - ókori kultúrák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Ágota (2001) A harmincas évek magyaros ruhamozgalma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyeshalmi, Orsolya (2001) A japán nó-színház. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Csilla (2001) A kávéház régen és most. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Illin, Klára (2001) A közösségteremtés Balástya művelődéstörténetében az 1990-es évektől napjainkig (esettanulmány). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekszárdi, Miklós (2001) A magyar kultúra konzervatív reformere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szelesi, Zsuzsanna (2001) A magyar repüléstörténet és a szegedi repülőtér 90 éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Katalin (2001) A magyarcsanádi románok története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Sándor (2001) A magyarországi németek kitelepítése a II. világháború után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Krisztina (2001) A "nemzeti" eszme a reformkori képzőművészetünkben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Judit (2001) A német történelemtankönyvek magyarságképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Éva (2001) A nők oktatásbeli egyenjogúságáért folytatott harc hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Tímea (2001) A szentesi irodalmi-drámai tagozat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Gabriella (2000) 1896, millennium a századvégén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Beáta (2000) Ami elmúlásnak van alávetve... Halál és túlvilág a buddhizmusban és a kereszténységben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Erika (2000) Az iszlám, mint a második legjelentősebb világvallás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartha, Krisztina (2000) Az utolsó Báthory: Somlyai Báthory Zsófia életrajza 1628 - 1680. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (2000) Az építészetnek szentelt élet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyi, Katalin (2000) Borok kultúrája, kultúrák bora. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajó, Edina (2000) Budapest, Budapest, Te csodás! A polgári életforma a századforduló Budapestjén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Judit (2000) Budapest, a kávéváros. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasparek, Márta (2000) A Budapesti Evangélikus (Fasori) Gimnázium Története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdiné Megyeri, Csilla (2000) Domaszék története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Angyal, Tímea (2000) Fejezetek a gasztronómia történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskés, Gyöngyi (2000) Hogyan tükröződik Szeged közélete és kulturális élete a Szegedi Híradó című folyóiratban 1859-69. között? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Izsákné Hetényi, Valéria (2000) Holocaust Mezőkovácsházán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Ágnes (2000) Kiskunhalas írott sajtójának története 1882-2000. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pavelka, Jánosné (2000) Közállapotok Szegeden 1919 - 1920. (A Szegedi Új Nemzedék, egy jobboldali újság tükrében). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markovics-Horváth, Beáta (2000) A Magyar Szent Korona. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Ildikó (2000) Makó művelődéstörténete kezdetektől-napjainkig. A „rendszerváltás” utáni változások a város művelődési életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagygyörgy, Ildikó (2000) Máig fennmaradt hagyományok egy ősrégi nép mindennapjaiban, avagy a zsidóság életmódja, kultúrája, ünnepei és ételei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oszlánczi, Andrea (2000) "Nem élhetek muzsikaszó nélkül" avagy Jávor Pál filmjeinek bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Gabriella (2000) Nemzetiségi kérdés Magyarországon a dualizmus korszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heim, Gyöngyi (2000) Oktatási központ kialakulása a tanyai iskolák megszűnése után Csengelén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vozár, Ágnes (2000) A Szegedi Nemzeti Színház története. Gazdasági és szerkezeti változások a rendszerváltástól az ezredfordulóig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsári, Katalin (2000) Vég vagy kezdet? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Ágnes (2000) Zsidó sors a két világháború közötti Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Tünde (2000) A babonák világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kübler, Erika (2000) A bajai német nyelvű gimnázium szerepe az identitás megőrzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Beáta (2000) A bakonybéli tanárképző szerepe és jelentősége a bencés oktatásban és a magyar művelődéstörténetiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buzitai, Istvánné (2000) A battonyai katolikus egyesületek tevékenysége alapításuktól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sima, Péter (2000) A bukovinai székelyek története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vandlik, János (2000) A békéscsabai Kulich Gyula ifjúsági és úttörőház története 1969-1979. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Lajosné (2000) A búcsújárás rövid története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárd, Judit (2000) A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium alapításának története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Margó (2000) A divat: Az öltözködés története 1867-től 1945-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dancsó, Anita (2000) A déli határsáv kitelepítése 1950-1953. között, Kormó-puszta története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Andrea (2000) A gazdagparasztság életmódja a kiegyezéstől a második világháborúig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyvesi, Katalin (2000) A halasi csipke múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sormány, Tünde (2000) A hódtavi metropolisz... A hódmezővásárhelyi Faszinház története 1811-1949 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anita (2000) A kalocsai "Nagy Lajos" Járási Városi Könyvtár története és jelentősége a város közművelődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kürthi, Andrea (2000) A német nemzetiségi lakosság népszokásai Szajkón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Gabriella (2000) Ópusztaszer múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Endre (2000) A reformáció és a magyar művelődés a 16. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kern, Lilla (2000) A szabadkai gimnázium története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Éva (2000) A szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csúri, Anna (2000) A szegedi zsidó gettó és előzményei a helyi napilapok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virsinger, Lívia (2000) A szendehelyi svábok lakókörnyezete, népviselete, szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihókné Kelemen, Krisztina (2000) A sámánizmus a magyar népi műveltségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mikó, Orsolya (1999) 1896 A Millenniumi Kiállítás, ünnepségsorozat és körülményei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, László (1999) Az Előre vadásztársaság története alakulásától az 1990-es évek elejéig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Véha, Tímea (1999) Az ellenzéki magatartás megnyilvánulása Szegeden a neoabszolutizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, László (1999) Az emberi kommunikáció. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barta, Edit (1999) Az iskolarendszer kialakulása és fejlődése Kaszaper községben a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huszti, Virág (1999) Az újszentiváni alapfokú oktatási intézetek történeti áttekintése 1945-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csesznegi, Éva (1999) Bepillantás a szegedi kaszinók életébe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szőkéné Kocsi, Andrea (1999) Elképzelések az új nemzedékről: Gróf Klebelsberg Kuno oktatáspolitikája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czere, Erzsébet (1999) Fejezetek Dunatetétlen történetéből a kezdetektől 1914-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kozma, Mihály (1999) Fél évszázados a román középiskolai oktatás Gyulán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Batki, Ágnes (1999) Gróf Klebelsberg Kuno, az 1920-as évek szegedi kultúrájának szellemi vezére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schindlemé Harkai, Anita (1999) A Halasi Csipke története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halmi, Ildikó (1999) „Hegyen völgyön lakodalom” - Parasztlakodalmi szokásokról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Mária (1999) "...Hétre várom a Nemzetinél..." avagy egy színház kálváriája 19 színben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jegyinákné Karácsonyi, Margit (1999) Klebelsberg Kuno és Szeged. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarjáni Kocsis, Éva (1999) Közművelődés és felnőttképzés Kiskunmajsán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyombolai, Gábor (1999) Közös utakon (A nevelési célú játékok rövid története - hasonlóságok, különbségek). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kuhn, Zsuzsanna (1999) Régiónk millenáris eseményei és a Feszty-körkép története napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jeszenszky, Krisztina (1999) Szeged-Alsóváros népi hitvilága a Havas Boldogasszony templom vallási hagyományainak tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Böröcz, Mátyás (1999) A Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium története a XX. században. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskeméti, Viktória (1999) A Szegedi Szabadtéri Játékok története (1931-1939). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lőrincz, András (1999) Szentegyháza - egy székely kisváros közművelődésének múltja és jelene. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Zoltánné (1999) Tápé története, főbb jellegzetességei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbély, Renáta (1999) Törtel község művelődéstörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vaskóné Vicsay, Izabella (1999) A Vedres István Építőipari Szakközépiskola története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Kinga (1999) A baranyában élő sárközi magyar népcsoport és a pécsváradi leányvásár története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Igaz, Tímea (1999) A békéssámsoni Jókai Mór Művelődési Ház közművelődési tevékenységeinek bemutatása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szenteczki, Zsolt (1999) „Újra indul a vetítőgép" Az 1945-1956 közötti magyar játékfilmgyártás áttekintése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tapodi, Zsuzsanna (1999) A kiskunmajsai zárda története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Linder, Judit (1999) Ünnepek, szokások Lánycsók községben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kása, Ferencné (1999) A szellemvilág és a spiritizmus az európai kultúrában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Klára (1999) A táltos alakja a magyar hiedelemvilágban és néphagyományban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jarabekné Treplán, Mariann (1999) A tápéi búcsú. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Andrikó, Krisztina (1999) A tömörkényi népoktatás története (1894-1947). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Méhész, Beáta (1998) Az arisztokrácia életmódja - báljai a XIX. század végén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péczeli, Éva (1998) Az oktatáspolitika fejlődése Solt művelődéstörténetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Támcsu, Júlia (1998) Betekintés az újfehértói zsidóság történetébe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vargáné Radics, Éva (1998) Csongrád megye rendőri szerveinek története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Andrea (1998) A Debreceni Református Kollégium története az önkényuralom idején 1849 - 1860. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Romhányi, László (1998) A HORTHY korszak társadalmi szerkezete. A bethleni konszolidáció. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Anita (1998) Hogyan is volt? Régen volt. Kalandozások az „álomidő” birodalmában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nemcsok, Andrea (1998) A Horthy-kultusz. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oláh, Zsolt (1998) "Látjátok feleim, egyszerre meghalt..." /Kosztolányi/ A temetkezés az emberi kultúrában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szörényi, Endre (1998) Napjaink új vallási irányzatai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Antal (1998) Napóleon és a polgári társadalmak kialakulása európában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polner, Kinga (1998) Prózai előadások a "színházváltás" idején /1985 - 1987/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis S., Zoltán (1998) Szemelvények Szeged város közlekedéstörténetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ganczer, Tamás (1998) A bogyiszlói római katolikus elemi népiskola története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Némedi-Varga, Zsuzsanna (1998) A fotó másfél évszázada. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Soós, Péter (1998) A hódmezővásárhelyi kerámia. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Lászlóné (1998) A karácsonyi ünnepkör. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, István (1998) A kábítószerről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jazimiczky, Éva (1998) A polgári kultúra fejlődése Magyarországon - a közgyűjtemények - A Somogyi-könyvtár és a városi múzeum történetének korai szakasza. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács Hegedűs, Péter (1998) A prostitúció és története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ignácz, László (1998) A református vallás kialakulása és elterjedése Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbásné Márki, Márta (1998) A röszkei paprikahasító együttes története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsi, Imre (1998) A vásárhelyi tanya építészetének és gasztronómiájának áttekintése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Andrea (1998) A zsidóság szerepe Magyarország polgárosodásában a kiegyezés után, különös tekintettel Szeged városára (1867-1920). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Zsuzsanna (1997) Adatok Tápé kultúrális életéhez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Botos, Emese (1997) "Ahol a mag élő csírát bontott" Az oktatás feltételeinek megteremtése Endrődön a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turzó, Antal (1997) Az ásotthalmi iskolák története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Zsolt (1997) Bevezetés a művészeti kommunikáció jelrendszerébe: A tánc. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cziczinger, Antalné (1997) Bácsalmáson élő nemzetiségek. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koday, Józsefné (1997) Dunaszentbenedek története: A dunaszentbenedeki polgári olvasókör történetéről, Dunaszentbenedek - Természeti viszonyok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sebők, Péter (1997) "Egy az Isten" Az unitárius vallásról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyapjas, Péter (1997) Egy művelődési ház a társadalmi változásokban: a lajosmizsei művelődési ház története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcsné Csipke, Erzsébet (1997) "Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön! Férfierő s lelkes szikra feszíti erét.". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tiszai, Károlyné (1997) Eötvös József mint kultúrpolitikus az antiszemitizmus tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jenei, Klára (1997) Fejezetek Kiskundorozsma történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pongrácz, Attila (1997) Fejezetek a brazíliai magyarok művelődéstörténetének múltjából és jelenéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Lászlóné (1997) Hegyesi János 1899-1992 "A népi írók utolsó mohikánja" /Szemelvények/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rizsányi, Éva (1997) "Isten kegyelméből...": A magyar királyok koronázási szertartásai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földháziné Nagygyörgy, Márta (1997) Kecskemét iskolatörténeti múltja: gróf Klebesberg Kuno kultuszminiszter iskolaépítési akciójának 71. Évfordulója tiszteletére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyel, Sándorné (1997) Klebelsberg és Szeged: Szeged kulturális fejlődése a huszas években. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Udvardyné Major, Terézia (1997) Közművelődés Bácsalmáson a két világháború között a Felső-Bácska cikkei nyomán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kunstár, Tünde (1997) „Magyarosodjunk és magyarosítsunk, polgárosodjunk és polgárosítsunk." A magyarországi zsidóság emancipációja. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Dezsőné (1997) Molnár-C. Pál és Battonya. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ruczné Buda, Ilona (1997) A Mozi története Békésen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szenteczki, Katalin (1997) "...Nálunk harangoznak a mi harangjaink..." A Medgyesegyházi Evangélikus Egyházközség története 1919-1947. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nádasdi, Dalma (1997) A Nógrádi Történeti Múzeum története és közművelődése Salgótarján szolgálatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bula, Teréz (1997) Oktatásügy és néptanítók a tanyákon és külterületeken a huszas évektől az iskolakörzetesítésekig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyarmati, Andrea (1997) Polgári lét a dualizmus kori Budapesten. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Zsuzsanna (1997) Pusztamérges fejlődéstörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Walla, Ingrid (1997) Szeged fejlődése a húszas években 1930. október 24. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tolmacsovné Kerek, Mónika (1997) A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 100 évének történeti áttekintése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Lajosné (1997) A békéscsabai ipari munkásság kialakulása. A téglaipari munkások jellegzetes életmódja, szabadidős szokásai, kezdetektől a rendszerváltozásig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Monoki, Annamária (1997) A cserkészet távolról és közelről, a cserkészet kialakulása és története Magyarországon, ill. Kisújszálláson. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Őriné Apáti, Anna (1997) A dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanórán kívüli tevékenységei 1981-től. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Judik, Edit (1997) A kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület története 1906. december 30 - 1935-ig illetve 1988-1995 végéig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feketéné Ónodi, Erzsébet (1997) A könyvtárügy helyzete ás alakulása egy adott település tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boros, Tímea (1997) A mezőkövesdi matyó kultúra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ladóczki, István (1997) Ünnepeink Lakodalmas szokások: a mai lakodalom. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Veronika (1997) A német filmművészet története a hangosfilm megjelenésétől a második világháború végéig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Béla (1997) A népfőiskolai mozgalom kialakulása, jelene Békés megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tajti, Gabriella (1997) A szegedi mozik története 1900-1920. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Ildikó (1997) A szegvári falumúzeum története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Marietta (1997) A trianon utáni Csonka-Szatmár vármegye kultúrtörténete 1924-1939. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Anikó (1997) A vásárhelyi-pusztán élt parasztság gasztrónomiája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tamási, Gabriella (1996) Az arisztokrácia öltözködési szokásai és stílusa a dualizmusban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyai, Mária (1996) Com - merci - al. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szolnoky, Tamás (1996) Hajósi sorsok Hajósi svábok megpróbáltatásai a második világháborút követő években. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyar, Nóra (1996) Higiéniai szokások a két világháború között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csida, János (1996) Kitelepítések Németkéren. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földi, Emil (1996) Szociális esélyek Budapest Főváros XIII. kerületében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajdu, Judit (1996) Századforduló, a szabadkai városháza építésének tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gacslaki, Erzsébet (1996) A német nemzetiség Hajóson és Hartán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wieszt, Judit (1996) A szerbek Budakalászon Történelmük, vallásuk, szokásaik. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bornemisza, Andrea and Sebestyén, Márta (1995) Egyetlen bűnük magyarságuk volt : a sztálinista önkény magyar áldozatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schváb, Jolán (1995) A Grassalkovich-család szerepe a magyar kultúra történetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsiné László, Ilona (1995) Kistelek művelődés és sajtó története 1938-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Légrádi, Éva (1995) Kárász Judit élete és munkássága. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Viktor (1995) Közművelődés a szegedi „Csillag” Börtönben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mokrán, János (1995) Magyar vadaszati kultúra története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mikola, Rita (1995) „Mi csak játszani jöttünk a földre…” - 20 év a Vígszínház történetéből (1896 - 1916). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Filipcseí, Krisztina (1995) Mintaiskola Fejezetek a szegedi tanárképző főiskola gyakorlóiskolájának életéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyulai, Edina (1995) Miraculum miraculorum Ó, csodák csodája kellesz-e minekünk? [Avagy: szüksége van-e az egyénnek és a közösségnek a csodára]. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prágainé Szabó, Terézia (1995) Olvasókörök a vásárhelyi pusztán A Sóshalmi olvasókör. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Novákné Engi, Ildikó (1995) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csath, Róza (1995) A közösségi élet és művelődés színterei Gyomán a XX. század első felében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vinczéné Nagy, Rozália (1995) A magyar sajtó története a kiegyezés után A pesti napló. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Martincsek, Edit (1995) A modern tánc és története Delsarte-tól Berczik-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krasznai, Eszter (1994) Képek a szegedi Zrinyi Ilona Általános Iskola történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Beatrix (1993) Akarsz játszani? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lencsés, Sándorné (1993) Egy pedagógus életútja, művelődéstörténeti tükörben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Árpád (1993) Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter és a neonacionalizmus. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mertz, Judit (1993) Honismeret és hagyományőrzés egy pedagógus életében /Hentz Lajos munkássága/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánkutnié Nagy, Ágnes (1993) Klebelsberg Kunó, mint a 20'-as évek nyilvánosság szervezője. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hunyák, Péterné (1993) Népszokások Dávodon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rusz, Borivoj (1993) A deszki szerbek kultúrtörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Garasné Lobozár, Judit (1993) A szecesszió bűvöletében A Kecskeméti Cifrapalota története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Butty, Emese (1993) A szegedi Széphalom c. egyetemi folyóirat története 1927-1944. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polyák, Adrienn (1992) Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája, különös tekintettel a népiskolai akcióra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szlobodnik, Rita (1992) Úri és Polgári Kaszinó Jászberényben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ribáry, Zoltán (1992) A váci Reménység Egyesület múltja és újjáéledése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhászné Szűcs, Márta (1991) Régi gyűjtemények - új múzeum. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boldizsár, Péter (1991) Általános iskolások zenei nevelése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyulafalvi, Csaba Mártély művelődéstörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hetesi, Erzsébet Szeletek a magyarországi németek történetéből (interjúk a németség deportálásáról). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Ildikó A fejfák mint információt hordozó jelek. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.