Mikó, Valér (2006) Szeged sakktörténete 1945-1960. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló-Szabó, Katalin (2003) Kiskunfélegyháza közművelődés-története az 1920-as 30-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Illés (2002) A kurszki csata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, József (2001) A De Gaulle vezette francia ellenállási mozgalmak története (1940-1945). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodován, Éva (2001) A II. világháború hatása és következménye a nemesnádudvari lakosság életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gréta Klára (2001) A Kiskunfélegyházi Constantinum Római Katolikus Leánynevelő Intézet Tanítóképzőjének (1909-1948) később állami tanítóképzőjének (1948-1957) története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ildikó (2001) Mezőkovácsháza fejlődése a település kialakulásától az első világháború kirobbanásáig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gyula (2001) Salgótarján természeti viszonyai és urbanizáció 1958-tól a 80-as évekig a természeti adottságok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polgári, József (2001) Zsadány község fejlődése a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mamuzsits, János (2001) A gyarmatosítás úttörői Észak-Amerikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Piroska (2001) Árvagondozás Makón a XIX.század második felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Viktor (2001) A szegedi millennium a korabeli tudósító szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Józsefné (2000) Abony története 1900-1921. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Nagy, Magdolna (2000) Abony ősi családjai a birtokviszonyok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Prisztavok, Zoltán (2000) Az 1929-es közigazgatási reform végrehajtása Békés vármegyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalainé Csáky, Judit (2000) A Baján élő bunyevácok múltja, szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grósz, Mihály (2000) "Csaba-e vagy Gyula!" Békéscsaba és Gyula között a megyeszékhelyi címért folytatott vita vázlatos története (1870-1950). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albertus, Angéla (2000) Egy falu a Viharsarokban (Kunágota története). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Milyó, Enikő (2000) Egy magyar nábob és családja : részletek a Wenckheim család történetéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mándityné Róka, Mariann (2000) Fejezetek Katymár történetéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Zsolt (2000) Hitler: személyiség és történelem. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Andrea (2000) Iskolatörténet a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium 1860-69-es tanévek jegyzőkönyveinek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Krisztina (2000) Jeles állomások Gyula történetében a Harruckernektől Göndöcs Benedekig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Edina (2000) Káposztásmegyer története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erzsébet (2000) Magyar nemesi sors : az Almásy grófi család története Gyulán és Gyulaváriban 1815-1947. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Marianna (2000) Medgyesegyháza története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Gyöngyi (2000) Mussolini pályafutása, a Duce alakjának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (2000) Műemlék, múzeum és színház, avagy a Gyulai vár problémája napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizi, Renáta (2000) A NATO Jugoszlávia elleni háborúja a sajtó tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Skalszky, Zsófia (2000) Napoleon Bonaparte konzulátusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Norbert (2000) A Pearl Harbor elleni japán támadás története a magyar nyelvű szakirodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Árpád (2000) Sátorhely története a kezdetektől a második világháborúig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Attila (2000) Volt egyszer egy levente… : a leventemozgalom története Szolnok városában 1921-1939. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polgárdi, Péter (2000) A Weiss Manfred-gyár története (1893-1918). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gajda, Krisztina (2000) Újiráz története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eszes, Tímea (2000) A magyarok függetlenségét Bécsben védik : az Anschluss kérdésköre osztrák és magyar oldalról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gábor Attila (2000) A német nemzeti szocializmus és amit a magyar közvélemény tudhatott róla (1919-1933). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Zoltán (2000) A szabadkígyósi kastély története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Erzsébet (1999) 1956 hódmezővásárhelyi eseményei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Popovics, Anna (1999) Egyesületek Lakócsán a két világháború között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árgyelán, Krisztián (1999) Európa német lakta területein kialakuló egyesületek, olvasókörök, mint a felvilágosodás-kori polgári fejlődés bizonyítékai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szatlóczki, Edit (1999) Fegyverneki Önkéntes Tűzoltó Egylet (1887-1987). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Andrea (1999) Katonaemlékek és háborús viszontagságok : a megélt történelem. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ficsór, Katalin (1999) A Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképző-Intézet története (1871-1957). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csontos, Ágnes (1999) Kiskunmajsa egyesületei 1945-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Furák, Gabriella (1999) Kétegyháza község története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miklós, Tibor (1999) Legenda és valóság : a Kilián laktanya harca 1956. október 23-28. között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Komsa, Judit (1999) A Mohácsi Polgárok Olvasókörének története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Punyi, Ildikó (1999) A Móra Ferenc Gimnázium története a kezdetektől 1997-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koteczki, István (1999) Német éjszakai vadászok a második világháborúban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szitó, Mónika (1999) Népi-vallásos körök Békésszentandráson a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csepregi, Anikó (1999) Nógrád megye egyesületei a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bareith, Károly (1999) Perczel Béla és a bonyhádi hűségmozgalom. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katus, Szilvia (1999) Polgári egyesületek Magyarországon a statisztika alapján (1867-1880). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Éva (1999) A Romanov-dinasztia végnapjai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fiala, Szilvia (1999) Sztálin pályafutása és halálának sajtóviszonyai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kláben, Gyula (1999) "Sörben az igazság." : a magyar sörfőzés rövid története, különös tekintettel a Dreher Sörgyárak Rt. múltjára és jelenére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szécsi, Adrienn (1999) Tompa művelődése 1950-1974 között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vas, Laura (1999) Tázlár község benépesülése, különös tekintettel a református népesség származására. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Marianna (1999) Tázlár község története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szöllősi, Adrienn (1999) Zsidóüldözés a II. Világháborúban : a zsidóüldözés okai, módszerei, következményei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Egri, Viktória (1999) A ceglédi református egyház és templom története 1545-től napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyenizse, Katalin (1999) A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium története (1664-1948). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Hebők, Anikó (1999) A kunbajai Általános Iskola története 1976-tól 1996-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Péter (1999) A magyar nacionalista egyesületek története a két világháború között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dani, Melinda (1999) A makói Maros Táncegyüttes története (1957-1998). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Holló, Eszter (1999) A rácok betelepülése Egerbe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turi, Ágnes (1999) A székesfehérvári Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium története 1916-1948-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Villő (1998) Adolf Hitler személyiségének kiteljesedése a kancellárrá való kinevezéséig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Andó, János (1998) Az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi magyarellenes pogrom háttere és eseménytörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pusztainé Polák, Erzsébet (1998) Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna megyében (1825-1849). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ugrai, Gábor (1998) Békéscsabai életképek (1938-1944). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Siket, Zoltán (1998) Csanád vármegye társadalma és egyesületei a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kisszabó, Kálmán (1998) Cserkészélet Baján (1921-1948). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schmera, Csaba (1998) A D-nap. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kelle, László (1998) Drakula: "Hős vagy szörnyeteg?" A hírhedt zsemélyiség a történelem tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somogyi, András (1998) Egy tótkomlósi család története a XX.századból. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nádor, Judit (1998) Főhajtás a szarvai Vajda Péter Gimnnázium nagyjai előtt. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balla, Henriett (1998) Katolikus egyesületek az Alföldön a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Grafl, Rezső (1998) Kunszállás község kialakulása és rövid története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kreisz, Andrea (1998) Művelődési tartalmú egyesületek Békés megyében (1867-1918). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Nóra (1998) Nagykőrös művelődése a két világháború között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somogyi, Szilvia (1998) Tolna vármegye társadalmi szerveződése a dualizmus korában (1867-1918). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tölgyesi, Ákos (1998) Wosinszky Mór utazásai a XIX. század végén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bori, Zoltán (1998) A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium története 1948-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szvetnik, Péter (1998) A kubai rakétaválság. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Király, András (1998) A nagy árvíz utáni Szeged építészeti lehetőségei az 1910-es évekeig Magyar Ede- az elfelejtett építész. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Reigl, Imola (1998) A nagymágocsi kastély története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gárdián, Mariann (1998) A német kérdés 1945-1965. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wernke, Andor (1998) A német nép története. A kezdetektől 1946-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Annamária (1997) 1914 a szegedi sajtó tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czeglédi, Melinda (1997) Egy évszázados küzdelem Írország és a Home Rule. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orbán, Tamás (1997) Fejezetek a Szegedi Országos Börtön és Fegyház történetéből, különös tekintettel a politikai foglyokra (1885-1920-as évek eleje). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Inges, Szilvia (1997) I. Hailé Szelasszié. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Flaisz, Emese (1997) Izrael állam megalakulása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Andrea (1997) Katonaemlékek és háborús viszontagságok. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Katalin (1997) Közel-Keleti terrorszervezetek (PFSZ, FATAH, JIHAD). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dudás Szabó, Márta (1997) A Szentesi I. 48-as Népkör története 1874-1900 között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bogdány, Gyula (1997) A független Románia és Erdély története 1920-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Csaba (1996) Karel Kramar Russzofil orientációs politikai tevékenységének tündöklése és bukása (1891-1920). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baráth, Tibor (1996) A progresszió szolgálatában Megjegyzések a magyar szabadkőművesség XX. századi történetéhez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Majzik, Andrea (1995) Az első és a második balkáni háború a Szegedi Napló hasábjain (1912-1913). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Geiger, Erika (1995) Bács-Bodrog vármegye szerveződése a dualizmus korában (1867-1918). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lőkös, Györgyi (1995) Csongrád megye egyesületei a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kávai, Szabolcs (1995) Kanizsai társadalmi egyesületek 1945-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vanó, Éva (1995) A Magyar Minerva, mint művelődéstörténeti forrás (Egyesületi könyvtárak a századfordulón). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Roszik, Györgyi (1995) Polgári átalakulás Franciaországban : az olvasóközösség és a közvélemény kialakulása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Frankó, Mónika (1995) Szabolcs és Szatmár vármegye társadalmi szerveződése a dualizmus korában 1867-1918. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csima, Katalin (1993) Kalocsa társadalomszerveződése a dualizmus idején. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lesfalvi, Tibor (1993) Szlovák társadalmi egyesületek a dualizmus idején (1867-1918). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zombory, Zita (1992) Társadalmi élet a szegedi sajtóban 1859-1867. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kissné Nyíry, Gizella (1991) Az orosz anarchizmus történelmi gyökerei és aktualitása. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csanádi, Péter (1991) Olvasókörök Magyarországon 1876-1890. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Békési, Tamás (1991) Zala megyei olvasókörök 1867-1895 között (adattár). Masters, József Attila Tudományegyetem.
Török, Terézia (1991) A ruszinok nemzetiségi törekvései a XIX. század végén. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bakai, Nikolett (1991) A szegedi Árpád-páholy helye a magyar szabadkőművesség dualizmus kori történetében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fülöp, Sándor (1990) A Messerschmitt BF-109 az angliai légi csatában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faragó, Csaba (1990) Szentesi építőmunkások és építőmesterek helyzete és kapcsolata (1919-1930). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tuski, Tamás (1990) Társadalmi egyesületek és olvasó körök Kisújszálláson: a kisújszállási 48-as Olvasó Kör és adatok a Munkás-olvasó körről. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jáger, Richárd (1990) Építőmunkás-mozgalom Szegeden a Horthy-rendszer első két évében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szaszák, György (1990) Úriszéki perek Békés mezővárosban 1828-1835. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fenyvesi, Mária (1989) Az újfasizmus problémája Európában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hézső, Endre (1989) A Csanád Megyei Színpártoló Egylet (1917-1929). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Endre, Zsófia (1989) A Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület története. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czene, Gábor (1989) Magyar - lengyel kapcsolatok a két világháború között (1919-1926). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hetényiné Zagyi, Eszter (1989) Vác társadalmi egyesületei különös tekintettel a dualizmus korára. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Zsolt (1989) A fábiósebestyéni körök és egyletek. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kun, Tibor (1989) A jugoszláviai magyar kisebbség 1918 és 1941 közötti helyzetének vizsgálata a Magyar Szemle című folyóirat tükrében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiszel, György (1989) A magyar-csehszlovák lakosságcsere. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szegedi, Mária (1988) Békési olvasókörök. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Filákovity, Hedvig (1988) Eltűnt középkori települések Baja környékén : Baja-Szentistván keletkezéstörténete. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jani, Erzsébet (1988) Szarvas kapitalizmuskori kultúrájáról. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cseh, Ilona (1986) Az egyesület alakulások központi forrásai (1876-1880). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szrnka, Zsuzsanna (1986) Fasiszta mozgalmak és diktatúrák Közép- és Kelet-Európában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barna, Ibolya (1983) Dr. Endrey Gyula (1856-1913) hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselő politikai pályája. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wojtczakné Mátra, Tünde (1982) A Szegedi Híradó az 1863-64-es lengyel felkelésről. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bakos, Márta (1982) A négerkérdés az Egyesült Államok történetében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Király, Edit (1981) Az 1968-as diákmozgalmak a magyar sajtóban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Erzsébet (1981) A Balkán a két világháború között a Magyar Szemle tükrében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zombori, Éva (1981) Kecskemét egyesületei a kiegyezés után. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gregor, László (1981) A kommandó-hadviselésről. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sántáné Dobos, Ibolya (1980) Albertirsa társadalmi és kulturális élete a XIX.század végén és a XX.század elején. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gombos, József (1980) Az 1939/40-es finn-szovjet "téli háború". Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rapi, Lajosné (1980) Karcag gazdasági és kulturális egyletei a kapitalizmus korában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyuris, Vencel (1980) Országgyűlési képviselőválasztások Hódmezővásárhelyen 1848-1910 között. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hammer, Márta (1980) Pusztaszer kulturális élete a kapitalizmus korában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Erika (1980) A szabadművelődési korszak problémái. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Zsuzsa (1980) A sztálingrádi csata a magyar tömegkommunikációs eszközökben. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Lászlóné (1979) A 48-as Párt és a külpolitika /1867-1875/. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pataki, Márta (1979) Hódmezővásárhely kulturális élete 1875-1918 között a polgármesteri jelentések alapján. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bózsik, Anna (1979) Szlovákia, társadalmi egyesületek sajtóforrásairól /1918-1938/. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virág, Zsuzsanna (1979) Vidéki társadalmi egyesületek alakulása 1867-1871 között. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, János (1979) A második világháború a kiskunfélegyházi sajtóban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ádám, Józsefné (1978) Az eleki parasztság táplálkozása a századfordulón. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kotroczó, Ibolya (1978) Bulgária története az "Új-és Legújabb kori történelem" című szovjet folyóiratban (1957-1977) (Annotált cikkbibliográfia). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mester, Péter (1978) Békés város sporttörténete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Papp, Brigitta (1978) Egyesületalakulások Bihar és Hajdú megyében a dualizmus első évtizedeiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Judit (1978) A Magyar Szemle című folyóirat a fasizmusról (1927-1944) (cikkbibliográfia). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Soós, Katalin (1978) Románia a "Novaja i Novejsaja Istorija" című folyóiratban 1957-1976 (Annotált cikkbibliográfia). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Horváthné Sebők, Zsuzsanna (1978) A szlovák Matica tevékenysége 1863-1918 között. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gyivicsán Györgyné Haskó, Mária (1977) Források a tótkomlósi társadalmi egyesületek kapitalizmuskori történetéhez. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sárközi, Rudolf (1977) Hódmezővásárhelyi források az Országos Levéltárban (1873-1896). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Körösi, Mihály (1977) Mezőberény közművelődési egyletei a kapitalizmus korában. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rehák, Gizella (1977) Szeged társadalmi egyesületei a kiegyezés után (A Szegedi Híradó 1867-1875. évfolyamai alapján). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schellinger, Ida (1977) A Társadalmi forradalom című lap Kelet-Európáról (1907-1911). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Joó Sándorné Révész, Julianna (1977) Társadalmi, politikai és kulturális és egyházi körök Kalocsán 1867-1918. között. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szász, Tibor (1977) Történeti tárgyú annotált bibliográfia az Élet és Irodalom Irodalmi és Politikai Hetilapból (1957-1976). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Berényi, Judit (1976) Mutató a Novaa i Novejsaa Istoria (Új és legújabbkori Történelem) című folyóirat 1958-1968-as évfolyamainak annotált cikkbibliográfiájához. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ricsey, Edit (1976) Nemzetiségi közművelődési egyletalakulások a dualizmus első évtizedeiben (1867-1890). Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szalóki, István (1976) A fasizmus vitapontjairól az újabb hazai irodalom tükrében. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Jakab Tamásné, Vass Klára (1976) Útmutató a "Voproszi Isztorii" című folyóirat Kelet-Európára vonatkozó tanulmányainak bibliográfiájához. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Lenke (1974) Az orosz földközösség az 1861-es jobbágyfelszabadítás után. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fehér, Ágnes (1973) Kecskemét társadalmi, politikai és kulturális életének főbb vonásai a kiegyezéstől a századfordulóig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.